Biszak Antalné
Erzsi

(Született: Gáspár Erzsébet Nagymányok 1946.)
A rajzolás, festés utáni vonzalmam már gyerekkorom óta megmutatkozott, de a körülmények nem tették lehetővé, hogy ez irányba folytassam tanulmányaimat. A fennmaradáshoz szükséges pénz előteremtése volt a legfontosabb.  Jó tanulóként a Bonyhádi Közgazdasági Technikum tanulója lettem. Képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikusképesítést kaptam. Utána a Hidas Községi Tanács, rendszerváltás után a Polgármesteri Hivatal pénzügyi főelőadója voltam 40 évig. Egy fiú és egy lány édesanyja és négy gyönyörű unoka boldog nagymamája vagyok.
A gyermekek felnőtté válása után teljesedett ki a gondolat, hogy festeni fogok. Az első rajzokat a szálkai horgásztó partján készítettem, amíg férjem horgászott. A Bonyhádi Városi Könyvtárból kölcsönöztem szakkönyveket, mielőtt festeni kezdtem. Első bemutatkozó kiállításom 2007 májusában volt a Bonyhád Városi Könyvtárában.
Ezt követően Hidason, a Kardos fesztiválon volt bemutatkozás. A kiállítások visszhangja kedvező volt, a tetszésnyilvánításokon kívül az úgynevezett „értő”közönség is bíztatott, hogy folytassam a festést. A „Bárka” Művészeti Szalon tagja vagyok. A művész közösségben sok hasznos tanácsot kapok, és havonta zsűri elé kerül az aktuális festményem. Így volt egy festményem egy nagy közös kiállításon Bonyhád város  művelődési házában.