Németh István
István

Szekszárdon 1952.-ben születtem, munkás szülők gyerekeként. Édesanyám női szabó volt, édesapám vasbolti eladó. Az általános iskola elvégzése után karosszéria lakatos képesítést szereztem 1970-ben.1974-ben házasságot kötöttem. A házasságból két lányom született, Katalin és Judit. Jelenleg is családommal élek. Utána a Szekszárdi autójavító vállalatnál szakmunkásként dolgoztam 1978-ig, majd két évig a Tolna Megyei Szolgáltató Szövetkezet önálló gebinese voltam a mestervizsga megszerzéséig. 1980-ban mestervizsgáztam és attól kezdve, önálló karosszéria lakatos kisiparosként teszem a dolgom folyamatosan jelenleg is. Később Németországban egy karosszéria-lakatos mester kurzust elvégeztem, majd és közel húsz éve Tolna megyei karosszéria-lakatos mestervizsga bizottság elnöke vagyok. De a szakmunkás képzésben, valamint vizsgáztatásában is részt veszek immár harminc éve. Az alkotás vágya az a gyerekoromig vezethető vissza. Már az iskolában is általában jobban rajzoltam évfolyamtársaim között az átlagnál. Ha volt mód, különböző iskolai rajzversenyeken részt venni, mindig jelentkeztem és sokszor díjazták is. Később pedig különböző rajz szakkörökön próbáltam ismereteimet bővíteni. Kiemelném talán elhunyt Lázár Pali bácsi festőművészt, aki az igazi lökést megadta számomra. Azóta is, ha tehetem minden évben részt veszek egy vagy több alkotó táborban. Minden tábor számomra egy érdekes pótolhatatlan ismeretet ad új emberek arcok technikák ismeretében. Az alkotás számomra egy kifejezési mód szavak nélkül. Azt az alkotást tartom számomra fontosnak, ha mondani akar valamit, még akkor is, ha nem értem. Technikailag lehet bármi, ha érzem, hogy összességében valahogy az oda való és összefogja a dolgokat. Lehet az rajz, festészet, szobrászat vagy akár fémplasztika, ha el tudja mesélni mondanivalóját. Én minden technikában keresem a megújulást és az alkotó munkában sokszor keverem is őket. Így alakítottam ki egy sajátságos megmunkálási módot a nemesacél különböző technikai módját akár plazmavágással akár hőkezeléssel a színek elővarázslásához. Ezeket alkalmaztam két köztéri szobromnál is, mely Pincehely közterét díszíti. Sok alkotásom került az ország különböző részeire, és külföldre egyaránt.(Németország Olaszország) Tagja voltam a régi A.K.T. Tolna megyei szervezetének. Az ART 999. és a BÁRKA művészeti egyesület alapító tagja voltam és vagyok jelenleg is. Minden évben, ha tehetem közös és önálló kiállításokon veszek részt,az ország különböző helyein. Foglalkozom grafikával, olajképek készítésével, tűzzománccal, terrakottával és fémplasztikával.



Postacím:
7100 Szekszárd,

Telefonszám:
+36 74 314 111

+36 30 929 3036

Linkek:
Folio Art

E-mail címem:
nemethi @ terrasort . hu

<< Vissza a "Bárka" tagjaihoz